Tisztelt Művész Úr!

Úgy alakult végül, hogy nem lettünk kollégák. Hálisten. Ehhez részben hozzájárultak azok a pletykák is, melyek mostanában napvilágot láttak színházi berkeken kívül, a nagy nyilvánosság előtt is, igazolván, hogy nem pusztán pletykák. Sok szép színdarabot, és örömet okozott az Operettszínház nézőközönségének, ez vitathatatlan. De nem hiszem el, hogy soha senki egyetlen szóval sem említette önnek, hogy a "nevelési elvei" nem megfelelőek, sőt törvénybe ütközőek. Egy rendezőtől elvárható lenne ez a fajta érzékenység, úgy gondolom, a hatalmas empatikus képesség, amivel valódi érzelmeket varázsolhat a színpadra, és nem csak mímeléseket. Tudja, ha nem úgy csinálunk "művészetet", hogy kialázzuk a színészekből a sz*rt is, hanem ahogy azt kéne valójában, azaz kihozzuk belőlük azt a csodát, ami bennük van (mert egyébként mindannyiunkban bennünk van), de úgy, hogy a lelkük és identitásuk közben nem sérül, torzul, akkor ez a világ legszebb szakmája, úgy a legnagyobb csoda a színház. Csalódással tölt el, amikor egy önmagát rendezőnek tituláló illetőnek nincsenek meg ehhez a megfelelő, pozitív "pedagógiai" eszközei, és halvány lila fogalma sincs arról, mi a különbség megalázás, bántalmazás, becsületsértés illetve instruálás, motiválás, beszélgetés között.

Bízom benne, ez intő példa minden rendezőnek, illetve más szakmában lévő vezetőnek, hogy a hatalommal való visszaélés, kihasználás ésatöbbi idővel kiderül, és elnyeri méltó büntetését.