Nem tudom, mit érez a többi lány, akikkel ilyesmi történt. Azt tudom csak elmesélni, illetve megpróbálom, amit én éreztem.
Amikor jön az a bizonyos valaki, tanult és erkölcsös ember(nek tűnik), és hozzád ér. Máshogy ér hozzád, mint eddig mindenki más. Azt érzed, hogy ez akár jó is lehetne, de valami mégsem stimmel. Nem tudod, hogy ez a nemstimmelés abból következik, hogy egyrészt fiatal vagy még hozzá, másrészt nem a szerelmed ér hozzád. Mert ha már elég idős vagy, és a szerelmed ér hozzád, az általában jó érzés. De ez az érintés, amit fentebb említettem, ez nem helyén való, és bár nem tudod még, miért, de érzed. Nem érted, és felgyülemlik benned egy csomó idegen, megfogalmazhatatlan érzelem.
Vársz. Várod, újra megpróbálja-e, tiszta szívedből kívánod, hogy ne tegye, de mégis várod. Érzed, hogy ez egy nagyon titkos dolog, rossznak hiszed magad, és úgy érzed, ez a keserédes érintés a megérdemelt büntetés. Nem mersz ellenkezni, és nem mersz beszámolni róla senkinek.
Hamar nem is emlékszel rá, hogy megtörtént. Annyit tudsz, hogy valamiért nem szeretsz találkozni vele.
Válaszul mégis öntudatlanul szétesik benned a helyes női és helyes férfi kép. Másként kezdesz viselkedni. Fiús ruhákba kezdesz járni, hogy tagadd a nőiesedésed. Kezded rejteni bájaidat, és úgy érzed, a nőiességet évezni bűn. Megfordul a fejedben, hogy az apácáknak van igazuk, a cölibátus a helyénvaló.
Természetesen a társadalmi elvárások visznek magukkal, az osztálytársak a pasikról beszélgetnek, kérdezik, ki tetszik, és ha nem tetszik senki, szekálnak, hogy tuti hazudsz. Pedig tényleg nem tetszik, egyik sem olyan, akiben megbízhatnál.
Évekkel később találkozol az első olyannal, akiben tényleg megbízol. De az érintéstől is rosszul vagy. Ha szerencséd van, egy végtelenül türelmes és segítőkész embert fogsz ki, aki megpróbál segíteni, gyöngéden terelgetni afelé, hogy elfogadd, hogy nő vagy, és tudd élvezni is. Sokszor kiborulsz, és sokszor bűnnek érzed. De egy ilyen kiborulás alkalmával rájössz, mit rejt a múlt, előtörnek a facsaró emlékképek, és egyszer csak megérted, mi gátolt eddig.
Ez után olyan 6-8 év, mire azt mondhatod, hogy sikerült nagyjából legyűrni minden gátat, amit annak a bizonyos múltbéli eseménynek köszönhetsz. Nagyon nehezen szerzed vissza a világ felé a bizalmadat, nagyon nehezen barátkozol meg azzal, ki és mi vagy te valójában. Kemény munka helyretenni a lelked, hogy nagyjából normális, viszonylag sikeres életet élhess. Amikor már úgy érzed, hogy meggyógyultál, még akkor is akadhat 1-1 hibás rejtett reakciód.
De ami a legfontosabb. Hogy ne gyűlölj senkit! Se magadat, se a szüleidet, se őt, aki ezt tette veled. Ez a kulcsa a felszabadulásnak, a gondtalan életnek. Amíg gyűlölsz, addig a rabja vagy a múltnak. De amint megbocsátasz és elereszted, felszabadulsz. A jövő a fontos, hogy meggyógyulj, és kivívd önmagad tiszteletét magadtól, és szeresd önmagad, mert nagyszerű ember vagy!
